Cím nélkül

Tested testem mellett. Nyugodtan. Nem harcolsz. Nem harcolok. Nem fáj. Csak jó.
Lelked lelkem mellett. Pihen. Csendben. Nyugodtan.
Nem szólsz. Nem szólok. Érzed. Érzem. Most jó.
Sötét van. Szellő fúj. Ideget borzol. Gondolkozok. Fáj. Közelebb bújsz. Sóhajodra szív dobban. Az enyém. Megfeketedett. Virul. Veled vagyok. Velem vagy. Szorítod a kezem.
Nézel. Nézlek. Te engem. Én téged. Egymásba látunk. Néha. Mindig. Bármikor.
Megérintesz. Álmot fogsz. Ajkad ég. Ajkam ég. Enyémen oltod. Én a tiéden. Forrunk.
Sűrű a köd. Forrnak a csillagok. A szél fut. A víz úszik. Álmokkal. Álmainkkal. Árral szemben. Bármiért. Érted. Értem. Értünk.
Múlik az idő. Távolodsz. Kicsúszol a kezemből. Kicsúszok az ölelésedből. Tűnik a fény.
Elengedsz. Én elengedlek. Harcolok. Érted. Harcolsz. Velem. Harcolunk. Értünk. Egymásért. Bármikor. Mindig. Éjjel. Nappal. Zűrzavar-zaj. Öröm-tébolyultság. Fáj. Éget. Könnycsepp hull. Mar. Sebet ejt. Nyomot hagy.
Felébredek.

Egy angyal lelke

Angyal voltam, ördög lettem.
Eltűntem eme rengetegben.
Szárnyaim fölé kard suhintott,
lelkem árnyéka megjelent. -Ott!-

mutatta a Nap haló fényét.
Emlékszem rá, bár régen történt.
Könnycsepp hullt le, oda a mélybe,
az Egyetlen, mély tengerébe.

Kezet nyújtott, s békét hozott,
mégis sok lélek elkárhozott.
Nézz magadba, gondolkodj! Jó így,

hogy elviseled a szörnyű kínt?
Adj tiszta lelket, menj helyettük,
s cipeld szíveden végzetük!

Utam

Mentem vérző lelkem rögös, girbe-gurba útjain,
gondolkozva, mélabúba, eltemetve mindenem.
Hátizsákba gyűrt emlékeim társaim az útra,

énekelek, boldogan gondolok a múltra.
Végre egyszer nem bánom már a rohanó életem,
láttam szépet, fénylő eget, kísérte lépteim.

Nap könnyei hulltak reám, frissítve a testemet,
meleg keze érintése szárította arcomat.
Mikor szorítása erős lett, magas fa óvott meg,

árnyékot lehelt naptól felforrósodott fejemnek.
Ott motoszkál lelkem mélyén mindenhol a gondolat,
miért kellet ilyen könnyen szívemet elvesztened?

Sötét vihar kerül elém, elbujdosok hirtelen,
hatalmas villámait dühösen szórja szét elém.
Összehúzza ágait most menedéket adó fám,

Bokorrá zsugorodva, hűtlen mosollyal tekint rám.
Nem is futok, nem is félek, nem is reszketek nem én!
fölém kerül, csontjaimat tördelné el szüntelen.

Lelkem virága nyílni készül, kitárom karjaim,
szívemet öltözteti láthatatlan arany fénybe,
átadom magam neki, nyerjen fényes dicső csatát.

Villám sújt le, pattan fa kérge nesze neked csalárd!
Zene hangja jut végre egyre feljebb fel az égbe,
halk énekszó kergeti el sötét felhő urait.

Nem érdekel már, hogy mit tettél és mit nem énvelem,
nevetek szánalmas arcodon, olyan, mint a vihar,
mikor utolsó dallam törte meg a kevély hitét.

Félelmed lett bő asztalomon az esti teríték,
s, nem az vagy már, aki újra és újra felkavar,
nem nézem már koszos létedet, itt hagylak, ég veled!

Miért?

Minek kérni az igazat, ha fáj?
Minek vágyni a hamisat, ha bánt?
Minek élni, lélegezni, vágyni, kérni?
Ha őszintén semmit nem lehet megírni?

Mondanám, hogy szeretlek, imádlak, akarlak,
De mindenki előtt boldogan tagadlak.
Egyszer újra felhúzom álarcomat,
Mert megvívtam már jó pár harcomat.

S, nem tartogatsz már semmi újdonságot,
Kiöltél belőlem minden buzgóságot,
Mit szerelmedért adtam! Cserébe mit kaptam?
Te mégis átversz, megcsalsz, bántasz, s én hagytam.

Az én hibám, erről ki más is tehetne?
Bárhonnan nézem rosszabb is lehetne…

Lehetnék rabod, kit láncon tartasz,
S, egy a sok közül, kit megkaphatsz.
Sötét porcelán álarcom lehullattam,
Boldogtalan vagyok, végre megmutattam.

Soha nem akarok már senki tulajdona lenni,
Csak örömben élni, halni, mit nem lehet kapni, venni.

Intelem

Életemben a zuhanástól rettegtem.
Sírtam, mosolyogtam őszintén és tettetve.
Adtam, kaptam jót és rosszat,
Sötétbe merültem, mégis bosszant.

Idegenként szemlélem most már csak az életet,
Nem bírom elviselni a cikázó éveket.
Bután éltek ti öntelt, makacs emberek,
Jövőtökbe belegondolni? Nem merek!

Fittyet hánytok bátran az elmúlásra,
Esélyetek sincs már a megnyugvásra.
Föléltek mindent! Zöldet, kéket, sötétet.
Mikor a Halál hatalmasodik fölétek,
Istenhez imádkoztok serényen,
Ilyenkor csakis a jó nevében.

De, jaj, ha egyszer bűneiteket fejetekre olvassa,
Végig nézni e gyötrelmet? Ti sem hiszitek, hogy hagyhatja!

Letaszított angyalához ti száműzve lesztek,
A Pokol tüze mennyei jutalom lesz nektek.
Rosszabb itt tehetetlenül szemlélni az embert,
Látni, hogy mindent mit lehet, tönkretesztek.

Mikor majd sírotokon gyermekeitek állnak,
S, büszkén, bátran vágnak neki a nagyvilágnak,
Poraitokból építik fel fényes életüket,
Ti majd mellettem ülve szenveditek végzetüket!

A Hold dala

Látott ő már messzi tájakat,
Hegyeket, homokot, tengereket,
Összetört és ébredő álmokat,
Haldokló és éledő embereket.

Magányodban társad lehet,
Fényével hidegen öleli át tested,
Mikor minden barátod elfeled,
Ezüstszínnel vonja be fáradt lelked.

Őszinte szavaidon kívül semmit sem kér,
Becsukod a szemed, és vele repülsz tovább,
Hideg éjjeleken messzi tájakról mesél,
Vele akarsz menni, de nem kérded hová.

Puha ágyadból a szemébe nézel,
Ezüst csókja arcodon pihen,
Nem magányt, boldogságot érzel,
Végre valaki visszaadta a hited.

A szerencsehozó kobold

Danny beteg kisfiú volt, egészségesen született, de három éves korában egy csúnyán beteg lett. Az orvosok nem tudtak rajta segíteni, sokat köhögött és mindig lázas volt. Szegény ágyhoz volt kötve, nem mehetett játszani a gyerekekkel, sőt iskolába se. Egésznap a szobájában feküdt, meséket olvasott és álmodozott, hogy egyszer meggyógyul. Nem is gondolta, hogy álma hamarosan valóra válik…

A város szélétől pár kilométerre laktak egy szegényes kis faházban, Danny apukája, Chris reggelente és esténként sokat sétált hazafelé a munkából, mivel a busz csak a város határáig járt. Szeretett sétálni a félhomályban, ilyenkor volt ideje mélázni és sírni. A családja előtt sosem sírt, mindig tartotta magát, próbált (több-kevesebb sikerrel) erősnek látszani. Persze fia mindig tudta mikor szomorú, látta a szemében, de soha nem adta tudtára.
Minden szabadidejében mesélt a fiának, a nem „happy end” történeteket átköltötte és úgy adta elő, de a beteg ismerte ezeket, viszont szerette mikor apukája vele volt, így hát nem szólt róla.
Hajnalban a kicsi ágya mellett lévő fotelban aludt, bár legtöbbször csak színlelte az alvást, hogy neje ne aggódjon érte is. Csak nézni akarta Danny arcát, figyelni minden lélegzetvételét. Mély álomba merült, egy olyan álomba, ahol szép kertes házban laknak, boldogok és mindenki egészséges.

Péntek reggelre virradt, Martha épp Danny reggelijét készítette, mikor csengettek. A postás csomagot hozott a kisfiú részére, de feladó nem állt rajta, csupán annyit körmöltek rá, hogy: Sok szerencsét! Egy piciny doboz volt, aranyszalaggal átkötve, Martha felnyitotta, de nem talált benne mást csak egy mesekönyvet és egy rövid levelet, amiben nyomatékosan megkérik, adja át a fiúnak, Ő érteni fog mindent. Nem tudta ki viccelődik velük ilyen időkben, de azért felvitte Danielnek az ajándékot, és magára hagyta vele, gondolta legalább a könyvnek örülni fog.

Felcsillant a kisfiú szeme, kibontotta a csomagot és csöppnyi kobold mászott ki belőle.
-Szia! Biztosan Te vagy Danny. Azért küldtek, hogy meséljek, és szerencsét hozzak neked. A nevem Gord és Bedwyr földjéről jöttem.
-Szia Gord! Tudtam, hogy koboldok tényleg léteznek! Örülök, hogy megismertelek. Szeretnél inni vagy harapni valamit?
-Ha lenne esetleg egy kis Eremyash nektárod vagy Woandel sütid azt szívesen elfogadnám. Buta vagyok, ne haragudj, hiszen azt csak a mi szakácsaink készítik el. De várj, üzenek, hogy Cadan küldjön nekünk egy kis kóstolót. Ő a koboldok főszakácsa és szerencsére egy kedves barátom is.- Ezzel előhúzott a zsebéből egy apró körömnyi méretű galambot, súgott neki valamit és útjára engedte.
-Siess Orun és vigyázz magadra!-
-Ez is megvan. Mit szeretnél csinálni? Meséljek, vagy mutassam meg a többi neked küldött ajándékot?
-Hát, ha lehet, akkor először az ajándék érdekelne…
-Ezeket az aranyakat Cadeym királyunk küldte neked, szerencsét is tudnak hozni és balszerencsét is, attól függően, hogy jóra vagy rosszra használod őket. Add át a szüleidnek, hogy rakják a párnájuk alá, de ne beszéljenek róla senkinek, egy kis idő múlva tömérdek aranyotok lehet. Itt van a mesekönyv. Ebben az az érdekesség, hogy olvasás közben, valóra vállnak a dolgok, lehetsz hatalmas király, vagy szerencsét próbáló legény, akit csak el tudsz képzelni. Nehogy elfelejtsem, ebben az üvegcsében egészségvíz, Eragwayo van, külön neked főzte Cadan a földünkön termő gyümölcsökből és gyógynövényekből. Ezt minden este ki kell
innod és reggelre új adag lesz benne, egészen addig, amíg meg nem szeged a főszabályt, vagy amíg nem gyógyulsz meg teljesen.
-Jó jó, de mi a főszabály? –Danny teljesen felvirult.
-Nem mondtam volna? Hát a titoktartás, mi koboldok nem szeretjük, ha olyanok is látnak minket vagy tudnak rólunk, akik nem érdemlik meg. Nem mutatjuk ám meg magunkat akárkinek, azt ki kell érdemelni!
-Értem. Jó, megígérem, hogy nem beszélek erről senkinek. Nagyon hálás vagyok a népednek, mert segíteni akartok nekem. De áruld el, miért jöttél? Ki küldött?
-Ó, hát ez a koboldok lételeme. Szerencsét adni és megvonni, ki mire érdemes. Minden ezer évben kiválasztunk valakit, aki megérdemli, hogy segítsünk neki, utoljára ötszázharmincegy éves koromban láttam ilyen küldetést. Akkor még Eryn királyné uralkodott és saját maga utazta körbe a világot, hogy ki legyen a szerencsés. Egy kislányra esett a választása, akinek meghaltak a szülei, árvaházba került és nagyon sok mesét olvasott, főként a koboldokról. Tetszett a királynénak a kicsi July olthatatlan meseszomja. Elküldte hozzá Eraont aki szerencsét adott és családot talált neki. Boldogságban nőtt fel, férjhez ment, jómódú családba került és nagyon sok déd- és ükunokája született. Most pedig Cadeym király, Eryn unokája téged látogatott meg, mikor aludtál. Látta a kimerült szüleidet és úgy határozott, megérdemled, hogy Te legyél a következő. Ezért küldött ide.
-Nagyon aranyos népetek lehet, nem is tudom megköszönni. Nálatok mindenki ilyen öreg? Én még csak hét éves vagyok. –mutatta az ujjain.
-Igen, igen. A mi életünk négyezer évig tart, pontosan a születésnapunkon, jön értünk egy hatalmas madár és átvisz Thorzisz földjére, ahol tovább élünk, persze nem ilyen formában, ott csak a lelkünk marad, de onnan segítjük utódainkat. Születésünkkor meglátogatja a szüleinket Danah ősanyánk, aki eldönti, milyen életre szán minket. Van, aki aranybányász lesz, vannak varázslók, gyógyítók, szakácsok, vannak, akik forgatják a szerencse kerekét és eldöntik minden ember sorsát. Sokrétűek vagyunk, mindenkinek megvan a sorsa. Meséltem már a királyságunk születésének legendáját? Szeretnéd hallani?

Ekkor Martha lépett be a szobába:
-Kihez beszélsz Danny? Felment a lázad? Jól érzed magad? Hívom az orvost! –kiáltotta rémülten.
-Ne, mami, várj! Csak olvastam a mesekönyvet, látod? –emelte magasra a kezét- Nincs semmi baj, jól vagyok.
A nő közelebb lépett az ágyhoz és fia homlokára tette kezét, normálisnak érezte a hőmérsékletét, elmosolyodott:
-Tehát olvasol. Elmeséled miről szól a könyved?
-A koboldokról és képzeld bármiről, amiről csak szeretném. Küldtek valamit a csomagban nektek is. De ígérd meg, hogy este a párnád alá rejted, és nem szólsz senkinek! Meglepetésben lesz részünk, ha megígéred! Psszt, tudod! –széles vigyorral az arcán, mutató ujját az ajkaihoz emelte- Tényleg ígérd meg nekem mami! Kééérlek!
-Megígérem kincsem. Mutasd, mit dugjak el?
Danny előhúzta takarója alól az aranyérmét és édesanyja kezébe adta. Aztán átölelte és adott neki egy puszit. A nő már rég nem látta ilyennek, mosolyog, beszédes, boldog. Boldog, ez a szó visszhangzott a fejében és áldani kezdte az ismeretlen jótevőket.
-Hozom az ebédedet és a gyógyszeredet, utána, pedig aludnod kellene egy kicsit. Csak pár órát, most ne ellenkezz kicsim jó?
-Jó mami. Már tényleg éhes vagyok, mit kapok enni?
-Leves és főzelék. Mindjárt hozom. –mondta tátott szájjal. Még soha nem volt olyan, hogy nem kellett veszekedniük az ebéd, a gyógyszerek és a délutáni alvás miatt. Nem, mióta a fiú ágyhoz kötött, nem volt ilyen.
A délután nyugalomban telt el. Danny egy szó nélkül megtett mindent, amit az édesanyja kért, persze titokban Gord meséjét hallgatta alvás helyett, de úgy érezte, feltöltötték energiával.
-Tehát sok-sok évszázaddal ezelőtt, egy Girlohn nevű kobold zarándokolt Bedwyrbe, látta a zöldellő réteket, a kéklő eget, a hatalmas hegyeket és a végtelen tengert. Látta még a kifogyhatatlan gyümölcsöket és növényeket, érezte, itt akar letelepedni, ahol mindig lesz friss vize és élelme. Észrevette ezt Danah és népet teremtett Girlohn-nak. Azt mondta neki, népesítse be a világot koboldokkal, akik szerencsét és balszerencsét hozhatnak minden élőlénynek. Adott neki egy vekni kenyeret, amit hiába vágnak fel, mindig ugyanakkora marad. Egy dárdát, mely legyőzhetetlenné teszi tulajdonosát a Föld legnagyobb harcosával szemben is és egy fából faragott trónt, mely felismeri a legjobb uralkodót a koboldoknak, ha megfelelő személy ül benne, a trón a tündérek nyelvén énekel, ha pedig arra nem érdemes személy foglal helyet, átkozott módon sikítani kezd. Egyik éjjel Girlohn különös álmot látott. Egy fiatal lány kezében egy aranyhárfával énekelt neki, majd hirtelen eltűnt. Másik éjjel újra megjelent a lány és egy aranyalmát nyújtott át neki, de újra eltűnt. Harmadnap a lány kézen fogta, és egy palotába vitte, azt mondta, övé lehet minden, amit akar, csak adja neki a koboldok népét. Girlohn nem ment bele, ezért a lány bosszúból minden éjjel meglátogatta, és nem hagyta pihenni. Napról-napra gyengébb és betegebb lett. Szívta a kobold életerejét, mígnem Girlohn bejelentést tett. Odaadja a királyságot azon koboldnak, aki megszabadítja a lánytól. Jöttek neves tündérek mindenféle gyógyírral, de egyikük sem járt szerencsével. A kobold varázslók Derlahn kastélyába mentek és segítséget kértek az ottani tudóstól, aki azt mondta, csak úgy szabadíthatják meg Girlohnt a démonától, ha elmennek az Aingüszi tündértóhoz és a lány nyakára aranyból készült nyakörvet tesznek, ezután el kell vinni ahhoz, akit elátkozott. A szerencsétlennek pedig fel kell oldoznia a démont a bűne alól, ezzel megtörik a varázserejét és halandó lesz belőle. Az egyetlen kobold, aki vállalkozott, Broghdan volt. Elutazott Ajlil földjére és a legtisztább aranyból nyakörvet készített a saját kezével, egy tündérhajszállal megerősítette azt és belevágott veszélyes küldetésébe. Száz évet utazott át a Bodh hegyeken, kétszáz évet hajózott a Boann tengeren és négyszáz évet gyalogolt a Sidher sivatagban, mire egy sötét erdő közepére ért. Megpillantotta az Aingüszi tündértavat, a közepén egy hatalmas tavirózsa közepén ott aludt Girlohn mérgezője. Csendben átúszott a tavon, felmászott a virágra és rárakta a lányra a nyakörvet.
Gord felállt az ágyon és harciasan hadonászni kezdett.
– Ébredj átokfajzat! Most velem jössz a királyságba és megbűnhődsz az ármányságodért! –

Ekkor Danny meghallotta édesapja hangját és örömében sikítozni kezdett.
-Apa! Apa! Gyere fel!
Cristopher ledobta a táskáját és rohant fel a fia szobájába.
-Mi baj? Mi történt? –Alig kapott levegőt.
-Miért kérdezitek ezt mindig? -nézett morcosan Danny.
-Nincs baj, csak mutatni akartam neked valamit. –folytatta-, Ezt ma hozta nekem a postásbácsi, azért küldték, hogy meggyógyuljak. –húzta ki magát a fiú.
-Igazán? És kik küldték?
-Az titok apa, most végre nekem is van egy titkom! –kidugta a nyelvét aztán elvigyorodott.
-Értettem nagyfőnök. Gyors mosakodás, vacsora és alvás, már nagyon későre jár, pihenned kell, tudod.
Danny bólintott, úgy tett, ahogy kérték. Elalvás előtt gyorsan megitta az Eragwayo vizét és figyelmeztette édesanyját az aranyérmére. Eltelt egy hét és a kisfiú egyre jobban érezte magát, már kimehetett sétálni pár órára a kertbe, az orvosok pedig nem értették mi történik, égi csodáról beszéltek.
Megérkezett Dannynek az Eremyash nektár és a Woandel süti. Ebéd helyett jól belakmároztak Gord-dal. A kobold eldőlt a párnán és folytatta meséjét.
-Hol is tartottunk? Elindult már Broghdan a démonért?
-Sőt, már el is kapta, folytasd a mesét, kérlek. Most már annyira izgalmas, ugye lesznek benne sárkányok és királylányok és manók és gonosz varázslók és…-
-Ne türelmetlenkedj barátom, minél többet kérdezősködsz, annál később tudom csak elkezdeni!
-Szóval a bátor kobold elkapta a gonosz teremtést és rabjává tette. A lány könyörgött, hogy hallgassa meg, de nem dőlt be neki, nem figyelt rá. Kivonszolta egy hosszú tündérhaj-láncon az erdőig, majd négyszáz évet gyalogolt a Sidher sivatagban étlen-szomjan, kétszáz évet hajózott vissza a Boann tengeren hatalmas viharokban, és száz évet utazott át a Bodh hegyeken, nem állt meg pihenni, nem hagyta a lányt sem. Végre megérkeztek koboldföldre, ahol Girlohn elé járult és elmondta neki hosszú útját. Elmesélte, hogy egy gonosz boszorkány átkot sújtott rá, végtelen éhségét csak koboldokkal fojthatta el, és csak úgy szabadulhatott meg, ha valaki elhozza a tavirózsa csapdájából. Sajnálkozott Girlohn miatt, mert nem akarta vele ezt tenni, de már az éhhalál kerülgette. A király elgondolkozott, úgy döntött megbocsát neki és útjára engedi. A lány újra halandó királylánnyá változott. Áldotta Broghdant és a koboldokat, megígérte, bárhol jár a világban, sosem felejti el őket, és mindig tisztelni fogja a kis emberek népét.- Mire befejezte, Danny már aludt, így ő is bebújt az ágyba és hatalmas horkolásba kezdett.

Egyik reggel hatalmas örömre ébredtek, Martha párnája alatt megszámlálhatatlan arany volt. Berohant a kis beteg szobájába, aki figyelmeztette, nem szólhat erről senkinek. Ne mondja el az igazat, találjon ki valamit, hogy jutottak ekkora vagyonhoz. A nő átfutott a szomszédba telefonálni a férjének, hogy ma korán menjen haza, meglepetése van a számára. Megkérte a szomszédasszonyt felügyeljen kicsit a fiára, míg ő bevásárolni megy, mondván az öreg bácsikája elhunyt és sok pénzt hagyott rájuk. Gondolta ez a legkézenfekvőbb magyarázat a hirtelen jött szerencsére.

A kis kobold újra belevágott a mesélésbe:
-Szabadon eresztették a lányt, aki pár év múlva ajándékokat küldött nekik és meghívta őket fényes lakodalmára, amit Grothen király fiával Darzhen herceggel ült. A koboldok boldogok voltak, lakomát csaptak az el nem fogyó kenyérből Girlohn pedig kihirdette, szeretné, ha Broghdan beleülne az éneklő trónba, hátha szerencsével jár. Így is történt, a trón tündéri hangon dalolni kezdett, az új király kezébe adták a varázsdárdát, hogy ezentúl azzal védelmezze a királyságot. Jó királyként uralkodott évszázadokon keresztül.-
-Érted már, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel?
-Akkor ha jó kisfiú vagyok szerencsém lesz az életben?
-Igen, nagyon okos vagy. Menjünk játszani! Tudod, olyat, amikor dobálod azt a nagy piros golyót és nekem el kell rohannom előle.
-A kidobóra gondolsz…és a labdára. Gyere Gord fussunk versenyt.
A szülők boldogok voltak, hogy gyermekük jobb színben van és sokat játszik.

A család új házba költözött, hatalmas udvara volt, játszótérrel és kis tóval. Egy napon elfogyott Danny Eragwayo vize, megijedt, hogy talán rosszul csinált valamit, de Gord megnyugtatta, hogy meggyógyult így hát nincs szüksége már rá sem. A fiú sírni kezdett, hogy nagyon megszerette, hát maradjon inkább vele, most már sokat játszhatnak és az iskolába is elkísérhetné. De nemet mondott, elmagyarázta a kisfiúnak, hogy neki még dolga van Bedwyrben és haza kell mennie. Így hát elbúcsúzott, búcsúajándéknak pedig adott nekik egy-egy aranyérmét, ami majd emlékezteti őket a koboldokra és a főszabályra.